2014. július 29., kedd

rakott kelkáposzta

Rakott kelkáposzta:

1 kelkáposzta, 2 zacskó gyorsrizs, 2 fej hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 tálca darált hús, só, bors, delikát, paprika, kevés zsemlemorzsa, 10dkg zsír, 1 nagy doboz tejföl (2 nagy poharast vettem) 1 tojás

A kelkáposzta külső leveleit leszedjük, a torzsáját kivágjuk és leveleire szétválasztjuk.
Egy nagy fazék vízben, amit egy evőkanál sóval ízesítettünk, nem túl puhára főzzük a káposztát.
Közben a hagymát felkockázzuk és a zsír 2/3 részén megdinszteljük.
Hozzáadjuk a darált húst, ízesítjük 1 tk sóval és az őröltborssal. Egy kevés /kb. 1 dl/ vizet öntünk alá .
20 percig dinszteljük, végül zsírjára sütjük, közben a rizst enyhén sós vízben félpuhára főzzük.
A húst elvegyítjük a rizzsel.
Egy közepes méretű tepsit a maradék zsírral kikenünk és a zsemlemorzsával beszórjuk.
Beterítjük káposztalevelekkel, rászórjuk a húsos rizs felét, rákenjük a tejföl 1/3 -át, amit előzőleg az egész tojással összekevertünk.
Ismét káposztalevél, aztán a húsos rizs másik fele következik, amit beborítunk káposztalevéllel.
Rákenjük a maradék tejfölt.
Előmelegített sütőben 200 fokon addig sütjük, míg a teteje szépen megpirul /kb. 30 perc/.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése